Főmenü

Pest Megye keleti szegletében, Gödöllő városától 16 km-re, utak találkozásánál található Vácszentlászló község.
Az ősi magyar település a Hajta két partján húzódik, s az első világháborútól kezdődően új falurészekkel bővült.

A törtök hódítás idején a budai szandzsák pesti Nahijéjébe tartozott.

A 15 éves háború után visszatelepült Szentlászló népességére és gazdálkodására nemsok adattal rendelkezünk.
Portaszám szerint akkora a település 1626-ban, mint 1588-ban volt, azaz 3 portás. Ezidőtájtról eredhet a Hajta patak neve, valószínűleg a hajtani, malmot hajtani jelentésből.

Szentlászlónak nyilvánvalóan már az Árpád korban, az Ajou-korban is volt saját községi igazgatása. A szentlászlói községbírói szervezetre nézve a legelső adatunk 1557. október 23-án kelt, amikor említik Hágó Péter bírót. A második adatunk 1568-ból való. A XVII.század elején a török hódoltség területén a kettős hatalom bonyolult viszonyai közepette kialakult a parasztvármegye, amit az 1703-ban kitört kuruc szabadságharc idején a labanc fél is megkisérelt, - sikertelenül - feléleszteni. A kuruc szabdságharchoz Szentlászló fiataljai is csatlakoztak.

Területünkön hol a kuruc, hol a labanc szedte az adót. A község címere Szentlászló első ismert pecsétje (1691) tartalmának felel meg. A környéket birtokló Eszterházy család a XIX.század második felében eladósodása miatt a birtokait kénytelen volt eladni. A birtok egy része koronabirtok lett, amit Ferenc József kapott koronázási ajándékként, míg a másik részét Báró Schossberger Zsigmond vásárolta meg 1873-ban. Az 1848-as forradalom idején a mintegy ezer fős népességű faluból számosan álltak be nemzetőrnek. A korabeli névszerinti összeírás száz fő részvételéről szólt.

A falu a szabadságharc idején a nagy hadfelvonulások útján kívül esett, ezért kevés kár érte. A település gazdasági viszonyait alapvetően továbbra is a mezőgazdálkodás határozta meg.A XVIII-XIX.századvban csupán néhány iparos dolgozott a faluban, így a kovács, a molnár, a mészáros.

A XX.század első felében kezdett növekedni az iparral foglalkozók száma, s hasonló bővülés történt a kereskedelemben is. Az első világháború idején a férfi lakosságból bevonult 217 fő, akik közül 52 személy hősi halált halt.

A második világháború a falut 1944.őszéig csak közvetve érintette, majd a Vácszentlászlón és környékén lezajlott katonai események részei voltak annak a nagyszabású magyarországi hadműveletnek, melyek Budapest körülzárását tűzték ki célul. Vácszentlászlón november 17-én ugyan befejeződtek a harcok, de a háború még a környező településeken dúlt. A háború után 1950-ben a bírói és főjegyzői irányítású közigazgatást felváltotta a szovjet tipusú tanácsrenszer. 1970-ben Vácszentlászló és Zsámbok községeket Valkó nagyközség tanácsához csatolták, s a község az önállóságát 1990-ben nyerte vissza.

(forrás: „Vácszentlászló története”)

A vácszentlászlói népi hagyomány Szent László király lovának 
Lábanyomából eredezteti a Hajta patakot. 

„Völgy, ez egy mérsékelt két magaslat közt éjszakról keletnek
elnyúló szép rét, mellynek éjszak felöli részin egy forrás fakad, melly 
Kis vígan csergedező patakcsává alakulván kelet felé mintegy kétezer
lépésnyi távolságra a határban létező egyetlen malmot hajtja. A forrás
eredetét a nép ajka, miután a forrásnak patkó alapkja van, Szt. László
Magyar Király lova lába nyomától származottnak mondja…”

Keresés


Eseménynaptár

Május 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Új események

Nincsenek események